Kilépés a tartalomba

A betegnek mindegy, hogy a kórházi ágy megy-e, miközben alszik

2011. november 1.
undefined

Dávid Ferenc – Fotó: Samaritanus Mentőszolgálat

Ha külföldön balesetet szenved egy magyar – miután megkapta a szükséges orvosi ellátást és szállítható állapotba kerül – hazahozzák. A legtöbbször mentőautóval, amit vezető ápolóként gyakran Dávid Ferenc kísér. A Samaritanus Mentőszolgálat munkatársa már mindennel találkozott, ami ebben a szakmában elképzelhető és olyannal is, ami szinte elképzelhetetlen. A Világjáró Magazin interjújából csemegézünk.

Európában szinte mindenütt járt már síterepektől kezdve a tengerpartokig. Nemrég egy 64 éves urat hozott haza Ljubljanából.

- Épp landolt volna a férfi a sárkányrepülőjével, amikor kiderült, hogy rövid a leszállópálya és egy sziklás területnek ütközve nyílt lábszártörést szenvedett. A legtávolabbi kiküldetésem egyébként Mexikóban volt, szintén egy lábsérültet kísértünk haza.

Nem mindegy, hogy mivel utazik a beteg. Természetesen az általános állapota, a sérülés, a betegség típusa szabja meg a szállítás módját – és persze a pénz.

undefined
Betegre várva – Fotó: Samaritanus Mentőszolgálat

- Vannak olyan betegségek, amelyeknél a légi szállítás eleve kizárt, noha sokan ezt gondolják a legjobbnak. A magam részéről a betegszállítást nem tartom igazán komfortosnak a menetrendszerinti járatokon, mert sokszor kell a beteget áthelyezni. A mai mentőautók már olyan komfortosak, hogy tulajdonképp – noha furán hangzik – a betegnek mindegy, hogy a kórházi ágy megy-e, miközben alszik. Sok légitársaság ma már nem is vállalja a hordágyas szállítást menetrendszerinti járatokon. Inkább azt ajánlják, hogy béreljenek egy mentőrepülőt, annak viszont a költsége Közép-Európán belül tízezer euró (mintegy 2,9 millió forint) körül van. Ez pedig, ha nincs biztosítva a sérült, óriási megterhelés a családnak.


Róma, az örök város – Fotó: Samaritanus Mentőszolgálat

A ’90-es években rengetegen kötöttek biztosítást, az uniós csatlakozás után viszont sokan úgy gondolták, hogy az egészségügyi kártya jó lesz a külföldi nyaralás során is. Ezzel viszont csak a sürgősségi ellátást biztosítják, a további kezelés, hazaszállítás csak plusz biztosítással oldható meg.

- Az alapbiztosítások fedezik a beteg hazaszállítást általában 3-5 millió forintig. Ez a legtöbbször elég is, de aki meg tudja fizetni, annak érdemes a drágább csomagot választania, mert egy külföldi baleset során egy élet munkája mehet rá a kórházi ellátásra.

Mit lát a mentős külföldön? Hol tisztelik jobban a sziréna “vijjogását”? További érdekességeket mesél munkájáról Dávid Ferenc a Világjáró Magazin legfrissebb számában.

 STOP
Forrás: STOP/Világjáró Magazin

2 hozzászólás leave one →
  1. 2011. november 2. 09:45

    Ezúton szeretném kifejezni hálás köszönetemet a Samaritanus mentőszolgálatnak!
    2011. szeptember elején súlyos balesetet szenvedett egy ismerősöm Angliába.
    Miután több műtéten átesett és szállítható állapotba került, felvettem a mentőszolgálattal a kapcsolatot, akik 1 héten belül indultak az IOxfordi klinikára a hölgyért.
    Mindvégig kedvesek, segítőkészek és rendkívül empatikus hozzáállásról tettek tanubizonyságot.
    Mégegyszer nagyon köszönöm és kívánok munkájukhoz sok sikert és kitartást.
    Flórián Györgyné

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.